Ha veszítettél már el valakit , tudod , hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal hogy "nincs" . Amik a sors letépi rólunk azt , akit szeretünk , s ott maradunk kifosztva , egyedül a hiányába döbbenünk rá , mennyire szerettük. Utólag ! És jönnek az emlékek : a közönyös hétköznapok , a szürke reggelek , a fáradt fölkelések , a rosszkedvű morgások, veszekedések , összezördülések , a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi , csak ültünk egymás mellett, üresen a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfénybe látod meg a múltad , s azt kiáltod : Milyen hülye voltam ! Nem láttam , milyen kincset szórtam szét minden percben , órában ...! Bár akkor tudtam volna , amit most tudok : hogy ajándék volt veled az élet !!! ='( Bár visszatérhetne , akár csak egyetlen percre . Másképp szólnék hozzá , másképp látnom , másképp ölelném ... És elmondanám azt , hogy .... Mit is ? o.O amit szóval nem lehet elmondani.